A Krisztus-hívők egységéért

A Krisztus-hívők egységéért

Valamikor az még az 1740-es években, Skóciában indult az a kezdeményezés, melynek célja: közösen imádkozni minden egyházért. 1908-ra ez már az egységért hirdetett imanyolcad lett, amit napjainkban ’ökumenikus imahétnek’ hívunk.

Hazánkban számos településen ebben az évben is megtartották ezt az alkalmat, most január 19-26 között. Balassagyarmaton 6 este folyamán találkoztak lelki vezetőikkel együtt az itt élő történelmi egyházak hívei, így a katolikusok, az evangélikusok és a reformátusok, hogy közösen imádkozzanak, énekeljenek, és Isten igéjét hallgassák.

 

„A gyülekezeti tagok szeretik, hogy napról napra új helyekre látogathatunk, és új és újabb prédikációkat hallgathatunk – mondta Molnár Ambrus, református lelkipásztor, hisz ezáltal is bepillantást nyerhetünk egymás felekezeteibe. Ezáltal Isten munkájának a részesei lehetünk. Jártunk a mi imatermünkben, az evangélikusoknál, a Szalézi templomban, a Szentháromság plébániatemplomban, és ahogy a gyarmatiak gyakran nevezik: az újtemplomban is.”

 

Az imahetek programját mindig más nemzet állítja össze, így 2020-ban ez a máltai keresztények szolgálata volt, akik a hajótörött Pál apostol történetét állították a középpontba.

 

Ahogy Kovács Zsolt a Szentháromság plébánia káplánja fogalmazta:
„A Lukács által lejegyzett
sorokban a máltaiak eredettörténete olvasható, hisz a szent hajótörésnek köszönhetően jutott el a kereszténység a szigetre. Bár akkor barbár népeknek tekintették őket, de emberségesen fogadták a szerencsétlenül jártakat. Ez nyitotta meg az utat Isten igéje előtt. Ma ez nekünk azt kell, hogy jelentse: emberségesnek kell lennünk azokkal szemben is, akiket nem ismerünk. Úgy érzem a mai világban Európában a mi kereszténységünk is egy szellemi viharban hánykolódó hajó, de Isten azt mondta: akiket ránk bíz, azok megmaradnak. Ez számomra egy nagyon komoly vigasztalás.”

 
 

Az imahét jelmondata ezért is lett a „nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk” sor, ami Bibliában az Apostolok cselekedeteiben megírt sor. A napok során többek között a megbékélés, a reménység vagy a vendégszeretet témáját járták körbe az összegyűltek.