Szent Felicián kórus

A balassagyarmati nagytemplom énekkara több mint százéves múlttal rendelkezik. Nevét 1974-ben templomunk egyik mellékoltárán nyugvó római vértanúról, Szt. Feliciánról vette, s nagyjából ekkortól énekel a szentmiséken vasárnapi rendszerességgel. Az énekkaron belül 2007-ben tízfős kamarakórus alakult, amely a Szent Felicián Kórus azóta megjelent CD-lemezén önállóan is szerepel.


Kórusunk heti egy próbát tart, s időnként templomi hangversenyeken, kórustalálkozókon, egyéb rendezvényeken is énekel; legfontosabb tevékenysége azonban a vasár- és ünnepnapi szentmiséken való szolgálatszerű éneklés. A kórus repertoárja elsősorban liturgikus tételekre épül, amelyek magvát az Éneklő Egyház énekeskönyv adja, de éneklünk a gregoriántól a 20. századi magyar egyházi kórusművekig minden nagy zenei stíluskorszakból.


Összetartó és viszonylag állandó közösség vagyunk, akik készek az újraformálódásra is. Vannak közöttünk, akik évtizedek óta énekelnek a kórusban, de vannak, akik csak néhány éve. Folyamatosan várjuk új tagok jelentkezését.


További részletek: http://bgyinfo.hu/orgonaalap